beérett
a mai arcok rovatban, a honty és hannánál, alul. LOL.
Tag Archives: tilos
amelyben megvilágosodik
meg van ereszkedve az infrastruktúra - szeretném egyből ráirányítani a figyelmet a rajtam kívül álló okra -, ezért ma keveset tudtam dolgozni. az események láncolata egy levéllel kezdődött el, amiből a galeri jó szokása szerint néhány óra alatt körülbelül kétszáz lett, témaköreit tekintve pedig a korszerű-e 2008-ban billy idolt hallgatni kérdéskörétől egészen a nagy orr-nagy farok, nagy orr-nagy szeméremajkak vonalig gyakorlatilag mindent felölelt, amiről egyáltalán érdemes lehet beszélgetni.
(elárulhatom, 42, de most nem erről van szó.)
a levelezés egy pontján szóba került a személyes találkozás és különféle nemes kávék alapszükségleteken túlmutató, társas eseményként is felfogható elfogyasztása, illetve hogy pontosabb legyek, az ezzel való álságos hitegetés.
erre hivatkozva csörgettem rá gtalkon egy híres bloggerre (nem merek linkelni), hogy mégis mi lesz, akar-e kávézni vagy sem, mostmár döntse el, különben tízezrek fognak ebben a városban tévesen kiállított távhőszámlát kapni és azt nem akarhatja.
ez is meglehetősen terjengős lett és a legőszintébben mondom: fogalmam sincs, hogyan is jutottunk el a nickektől és álnevektől a szopásig, mindenesetre szóba került egy másik híres (nagyon híres!) blogger (nem merek linkelni), akiről csak úgy beszélgettünk, meg dumáltunk, meg vélekedtünk, meg találgattunk, amikoris egyszerre átláttam, mint neo a mátrixot: ja! ettől a nagyon híres bloggertől én kaptam levelet másfél hónapja, csak a rendes nevén írt, amit sehogysem tudtam hová tenni. rászokom arra, hogy ismeretleneknek is válaszolok, felvettem a to do listámra.
and now for something completely different. nemsokára új kedd reggeli műsor a tiloson.
Tags: tilos
ütemesen föl-le húzogatni
Ez a faszverés alfája és ómegája.
Kilencvenes évek első fele. Gyermekeim anyja még nyeretlen bölcsészhallgató, növendék pszichológus, és mint ilyen, szinte kitaposott ösvényen kerül a kvázi-szakmai gyakorlatként kezelt lelkisegély telefonszolgálathoz, éjszakai ügyeleteket vállalni.
Néha ott voltam vele fél éjjeleket is, beszélgettünk, elbasztuk az időt - már amikor nem volt hívás. Hívásból biztos volt sok komoly is (én a telefon közelébe sem mentem, ha nem volt elkerülhetetlen), de olyan is, hogy közben azért hang nélkül muszáj volt kommunikálni. Ilyesmik:
- Sóhajtozik! - tátogta.
- És? - tátogtam vissza, és megvontam a vállam.
Hallgatta még egy darabig a sóhajtozást, lerakni nem lehetett, mert hátha éppen a nyakkendőjét csomózza a csillárkampóra. Eltelt pár perc.
- Mi ez a nyikorgás? - kérdezte, odaintett. És valóban hallani lehetett, nyik, nyik, nyik, ahogy a túloldalon valami rozzant fotel küzd az erővel és a tömeggel.
- Hát recskázik. - mondtam a kamaszkor tapasztalataival a hátam mögött, - Nyilvánvaló.
Snitt.
Jobb pillanataimban akár együtt is tudok érezni azokkal a szerencsétlen ördögökkel, akiknek még beszélgetniük sincs kivel, de akkor sem értem, hogy ha van egy rádió, amelynek évek óta az az alapvető problémája, hogy egy agglomerációval együtt majdnem két és fél milliós városban kétszáz ember hallgatja (lehet akár kétezer is, az se szebb szám), akkor miért nem lehet elküldeni Károlyt és Helént a vérbe-picsába?
Talán rosszul gondolom, de szinte látom magam előtt, ahogy újabb emberek kapcsolnak el, valahányszor ez a két ember betelefonál, először csak 5 percre, de páran előbb-utóbb végleg. Még kétszáz hallgató van, de mindjárt csak 199. 198.
Miért nem lehet nekik elmagyarázni, hogy helló, ez itt nem a lelkisegély telefonszolgálat. Hogy biztos szar, hogy nem barátkozik veletek senki, hogy Károly, az elvetélt költő, ötven évesen még az anyukájával él, hogy Helén egy nyugdíjazott vénkisasszony tanítónő, de azért ez mégiscsak egy rádió. Ne ide recskázzatok, van papírzsepi. Meg a fotel is nyikorog.
Ha mindenképpen választanom kéne, talán inkább Károly mellett tenném le a garast, ő egyszerűen csak bárgyú a témához még csak-csak kapcsolódó, de a műsorban teljesen inadekvát, oda nem illő verseivel. Vannak helyzetek, amikor nem kell József Attilát olvasni nyökögni, még akkor sem, ha amúgy frappáns. Helénnek a stílusa is, a hanghordozása is, az agresszív okoskodása is bicskanyitogató, nem beszélve arról, hogy a legtöbbször hajmeresztő ökörségeket mond penetráns nyelvi katyvaszban, percekig felfuttatva a processzort száz százalékra, hogy akkor ez most hogy is jött ide. Helén egy igazi troll.
Helénre jó ideje nem is tudok másképpen reagálni, mint hogy azonnal kikapcsolom a rádiót, majd aztán három perc múlva vissza, ha szerencsém van, addig letette. Ma reggel legalább négyszer kapcsoltam ki és akkor még csak egy órát (sem) halottam a Héttérítőből.
És a legviccesebb az egészben, hogy a műsorvezetők némelyike érezhetően valami hasonlót gondol, csak egyszerűen be van szarva attól, hogy esetleg rajta marad, hogy intoleráns. Hát akkor hajrá, a hallgatók nélküli rádió úgyis eleve úgy hangzik, mint valami bizarr magyar találmány.
Tags: tilos
beleszól