Tag Archives: tévé

e!

azt gondoltam volna, hogy alapban örülünk, hogy vége van a szomszédoknak, mit örülünk, hálát adunk az égnek és megpróbáljuk észrevétlenül berugdosni a szőnyeg széle alá a maradékát is, de nem, ugyanaz, ugyanúgy megy most is, csak valami életképek (vagy mi) cím alatt. nagyon erős déja vu érzés, egészen hihetetlen nézni, hogy ugyanaz az elképesztően igénytelen és primitív szarfolyam a mai napig meg tud élni az adóforintokból fenntartott köztévén.

mer’ értéket közvetít, mi?

Tags: , ,

transzparencia

majdnem el is felejtkeztem róla, hogy a két hete elhunyt tévé helyett az edigitalon vettem egy LG-t. tervbe volt véve, hogy posztolok róla, de végül - Kelt szép kifejezésével élve - annyira transzparensnek bizonyult a cucc, hogy amióta leraktam a sarokba, azóta észre sem vettük. bár ez egy tévétől talán alap.

az LG-re egyébként azért esett a választás, mert viszonylag elfogadható összeget akartam költeni rá, a sony-t első körben kiszórtam, a maradékból meg csak az LG-nél láttam azt, hogy direkt PC-bemenete van, a többinél nem. (mint kiderült azóta, PC monitorként általában a többi is használható, csak hallgatnak róla - vesztükre.) a HD-readység és a HDMI bemenet nem is volt követelmény, az már csak plusz, amiért valószínűleg feleslegesen fizettem.

és az egész most is csak azért jutott eszembe, mert látom ám, hogy jön a karácsony: a tévé a múlt hét hétfő óta drágább lett tíz rugóval. karácsonyi illeték. érdemes lehet minden kütyüvásárlással kivárni januárig.

(megjegyzem, az edigitalnál nyilván robotok dolgoznak. az éjfél után feladott megrendelésre két percen belül érkező válaszon nem csodálkoztam. azt egy automata küldte. az újabb hat perc múlva érkező levél, ami arról értesített, hogy a megrendelést fogadták és tovább görgették, már meglepett. de igazán akkor néztem nagyot, amikor a rendelés után egy órával, éjjel egy után már arról kaptam levelet, hogy el is indították a beszerzést. szóval az ügykezelés az tökéletes.)

Tags: , ,

ezek tényleg barmok

valami ilyesmi szöveggel a címlapján jelent meg egyszer a magyar narancs, ideje megidézni

azt mondja mihály, legalábbis az rtl klub szerint, hogy az adóellenőrzés, vagyis hát az adózási fegyelem kikényszerítése gonosz dolog, régről ismert módszere a kommunista terrornak.

világos. akkor tehát egy rendes polgári demokráciában a jó kormány egyenesen buzdítja az adóalanyokat, nemhogy az adóelkerülésre - amely többnyire, illetve akár definíció szerint jogszerű és legális, az adótörvényekben meglévő kiskapukat, az adott lehetőségeket használja ki -, de még az adócsalásra is. az adóellenőrzés ugyebár ez utóbbira irányul, csak ezzel tud bármit is kezdeni. érteni is vélem a logikát, elvégre a cég, amelyik megszegi a törvényeket és kivonja magát a közteherviselés alól, bátorságról és leleményességről tesz tanúbizonyságot. életre való, és mint ilyen, feltétlenül szimpatikus.

aztán a fidesz oldalán, vagy éppen a ma.hu portálon már kissé másképp szól a hír, csak arról van szó, hogy a veszteséges vállalkozásoktól adóellenőrzések útján beszedhető sarc józan számítások szerint semmiképpen sem érheti el a 60 milliárdot.

hát kurvára nem mindegy. adódik a kérdés: nem-e kellene az rtl klubnál bátorítani a hírszerkesztőt az agrárszférában történő karrierépítésre?

link: az rtl klub egy korábbi tréfája

Tags: , ,