poézis
90. Vernacchius négykézláb üget körül a színpadon; majd fenekét a szép nő oldalának támasztva, egy gyorsan és szinte dallamosan pufogó sorozatot szellent.
91. A nézők közül senki nem nevet ezen.
92. Az egyik színész a rivaldához lép, és lekiált a közönségnek:
SZÍNÉSZ Plaudite! Plaudite!
93. Valaki a közönségből engedelmesen tapsol.
94-96. Vernacchius most egy zsámolyon ül, a színpad közepén; jobbra és balra tőle két színész áll, és szapora szóval, felváltva sértegeti:
ELSŐ SZÍNÉSZ Te tolvaj!
VERNACCHIUS Az vagyok.
MÁSODIK SZÍNÉSZ Gyilkos!
VERNACCHIUS Hogyne.
ELSŐ SZÍNÉSZ Liliomtipró!
VERNACCHIUS Régi nóta.
MÁSODIK SZÍNÉSZ Kerítő!
VERNACCHIUS Hát aztán?
ELSŐ SZÍNÉSZ Te költő!
97. Vernacchius erre talpra ugrik, és úgy üvölti:
VERNACCHIUS Azt már nem! … Nem, nem, ha mondom!
98. Mint egy epileptikus rohamban, elterül a földön. Majd feltápászkodik és sürgetően kiáltja:
VERNACCHIUS Friss hugyot!
99. Egy színész jön be, és folyadékkal színültig tele éjjeliedényt nyújt át neki. Vernacchius egy jókora kortyot húz belőle,
100. majd annak a színésznek az arcába köpi, aki őt költőnek merte nevezni.
101. A nézők tömegéből az egyik nő, elragadtatva a lelkesedéstől, hisztériásan kiáltja:
NŐ Vernacchius! Imádlak!
(Lábjegyzetben: * a 83-102. képek a filmből kimaradtak.)
Federico Fellini: Satyricon (forgatókönyv), 1968/69. In: Az Édes Élet. Forgatókönyvek 1921-1969. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1970. (2. kötet, p.337)
Tags: magas művészet
beleszól