világ
eddig nem bírtam rájönni, hogy honnan idézi az ország kedvenc félhülye pedofil papja meggyalázott ministránsfiúja miniszterelnöke a nem kell félni, nem fog fájni szöveget. nos, a Fekete István regényéből készült Dargay Attila-féle Vuk egész estésben a varjú mondja szóról szóra ugyanezt a cinkének, közvetlenül azelőtt, hogy fel óhajtá volt falni. megütötte a fülem.
nem kommentálnám.
viszont továbbra is tartom, hogy nincs az a probléma, amely kellő elszántsággal és megfelelő áldozattal ne lenne megoldható, a gyurcsány nevű probléma is ilyen, én megfelelő és hiteles projektmenedzsment mellett beletolok ebbe az országjobbításba tíz, húsz, harmincezer forintot, de dobjuk már végre össze, polgártársak, legyen már ez egy múltidő, nincsen időnk erre.
más. amikor már összecsapnak a fejed felett a hullámok, amikor azt hinnéd, hogy nincsen tovább és heteken belül megkapod a felmondóleveled, mert ilyen gyengén teljesítő munkaerőket egyetlen cég sem engedhet meg magának, akkor felhív a főnököd, hogy növelné a bónuszod, ez olyan négy-ötszöröse lesz az inflációkövető emelésnek, de azért az inflációkövető is meglesz még külön. nem hiszem el, tényleg.
viszont legalább telibe szarom a világgazdasági válságot.
oké, ha nagyon paranoid vagyok, akkor azért emelik, hogy legközelebb nyugodt szívvel lehessen elmondani, hogy rajtam spórol a legtöbbet a cég.
baszki, amit reggelente felköhögök - kocsonyás állagú, remegős, zöldesbarna slejm, nagyjából egy gyufásskatulyányi - árulni kellene pénzért. a legdurvább horrorfilmekben sem láttam még hasonlót sem, a piacvezető pozíciót garantáltnak látom. már csak a tartósítást kellene megoldani.
Tags: Dargay Attila, Fekete István, gyurcsók, slejm, válság, Vuk


beleszól