92 kilós újszülöttet találtak kaszásdűlőnél
autómentes nap, bameg.
az auchan áruháztól jött volna ki a fehér daewoo a szentendreire, balra nézett erősen, jobbról meg csak bicikli várható, az nem ellenfél. ma én voltam soron, mire odaértem, már pont tolta be az orrát a külső sávba. az utolsó utáni másodpercben tudtam egy picit korrigálni, így nem a motorháztetőn estem át, ellenben a pedállal végigromboltam a színre fújt lökhárítót, és mellesleg majdnem teljes szélességében bejártam a négyből a szélső sávot.
hát kurvára tudok örülni, hogy éppen elfogytak az autók, szeretek élni.
szokásomhoz híven ordítva kezdtem bele a mondókába, de a faszi olyan rémült arccal szállt ki és annyira csak azt mantrázta, hogy de jó, hogy nem lökött be a szentendrei közepére, hogy elszállt a mérgem. már-már elvtársias viszonyban intettem búcsút.
és a legjobb, hogy 25 percre rá szinte ugyanez ismétlődik meg egy aranymetál astrával a műegyetem előtt, csak ez most jobbról jött és éppen elmaradt a fizikai kontakt.
maradjatok otthon bameg, túl sok az autó az autómentes napon.
biciklis meg jóval kevesebb, mint akár két hete. hogy lesz ebből valami?

beleszól