rossz szokásom, hogy nézem a kereskedelmi tévék híradóit, tényleg felesleges, az egészségre is káros, de eddig nem tudtam lejönni róla. erős antónia ma szemrebbenés nélkül - mint utólag kiderült - hazudta a kamerába: az mdf gazdasági programjában megemelné a minimálbért a munkanélküliségtől jobban sújtott térségekben.
baszd meg, antónia! kidagadtak a halántékomon az erek és vérben úszó szemeim körkörös mozgatásával próbáltam jelezni páromnak, hogy kéne valami acél abroncs a fejemre, mert szétesik. de kurva okos emberek dolgozhatnak a gazdasági programon az mdf-nél - gondoltam -, de ennyi erővel igazán befoghatnának egy kóbor kutyát is, mert össze-vissza ugatni az is remekül tud és sokkal kisebb a fogyasztása. el is határoztam, hogy tartok itt egy hirtelen felindulásból elkövetett észosztást minimálbér és munkaerőpiac témában, kerek érvelésekkel és marshall-kereszttel, de aztán a királyi híradóban már az rtl-es hírnek éppen az ellenkezőjét mondták, ami némileg lenyugtatott.
most utánanéztem, de nem a hallásommal van baj. az rtl honlapján még mindig fenn van a hír, amit azért idemásolnék, mert úgyis kijavíták előbb vagy utóbb: “A párt gazdasági programjában emellett térségenként eltérő minimálbér bevezetését tűzi ki célul. Vagyis ahol több a munkanélküli, ott magasabb minimálbért adna az MDF.”. a madöfnek saját gazdasági programjáról ezzel szöges ellentétben álló véleménye van.
a minimálbér így is, úgy is marhaság, rossz a gazdaságnak, rossz a piaci szereplőknek, létét kizárólag pszichológiai tényezők indokolják, az egyetlen értelmes lépés vele kapcsolatban az eltörlése lenne, de az eredeti, mdf-es verzió azért mégis más, egyrészt legalább passzol a konvenciókkal, másrészt ha csak a magas munkanélüliséggel sújtott térségekben is, de közelítené a szabályrendszert a gazdasági racionalitáshoz. az rtl klubnál viszont volt legalább egy ember, aki elment a sajttájra és ezt a hírt megírta, meg volt legalább egy szerkesztő, aki megnézte, elolvasta és beszerkesztette. megérteni, úgy tűnik, egyiküknek sem sikerült.
beleszól