sisakom, bémeg,
még mindig nincsen. az volt a legkevesebb, hogy a margit hídnál eldőltem, mert beragadt a csukám az spd pedálba. önerős hülyeség, már rutinosan tenyérre érkeztem és megtartottam magam.
előtte az árpád híd alatt egy középkorú nő hányt erőteljesen fittyet az életemre meg a mackósajt táblára, de a nap fénypontja (eddig) az volt, hogy a margit híd és a batyi között elém szaladt a parkoló autók közül egy valamiféle szánhúzó kutya (világos, sok itt a hó és a szán).
nemhogy fékezni, a féket megfogni sem volt esélyem, úgyhogy a kutya bal oldali bordái valószínűleg gallyra mentek, én meg átbucskáztam a fejem felett a levegőben és olyan gyögyürűen hasmánt érkeztem, tenyéren-alkaron csúszva, hogy a hófehér pólómban úgy sikerül kinéznem utána, mint egy hajléktalan. kormány elferdült, ülés elferdült, könyököm szépen bedagadt és vérzik.
picsába minden bicikliúttal meg idiótával. régi vesszőparipám, hogy kutyát tartani olyan embereknek kéne csak, akik képesek elérni, sőt, lehetőleg meghaladni az állat fizikai és szellemi korlátait. you failed.
3 Comments
pnxntdd on May 27th, 2008
mióta ugatom a sisakot. lusta vagyok visszakeresni.
moshi on May 27th, 2008
tudom, tudom, sapka, sál.
L.F. on May 27th, 2008
Ó, mennyire de mennyire igazad vagyon abban az utolsó előtti mondatban.