nedves álmok
az elejétől a végéig tökéletes poszt, szomjúhozva ittam minden egyes szavát, illetve magam is hasonlóan gondolom. talán az egyszerű fantáziálgatás szakaszán már túl is léptem, már ha azt nézzük, hogy előző cégemben, amely valóban egy worldwide kompánia, nemrég megkerestem egy referenciaszemélyt, akire tudok majd hivatkozni, ha esetleg megpályázok a világ másik felén egy állást. volna hozzá kedvem.
és tényleg nem értem, hogy lehettem olyan hülye, hogy nem mentem el innen még akkor, amikor két közepes sportszatyorba be tudtam volna csomagolni minden vagyonomat, nem volt két gyerekem, nem volt lakáshitelem, meg egy csomó felhalmozott problémám. illetve értem, mert a rendszerváltás áldozata vagyok én is, abban az értelemben, hogy voltam olyan mérhetetlenül ostoba és naiv, hogy 1990 környékén azt gondoljam, hogy nemsokára egy rendes hely lesz ebből az országból.
hát egy faszt. nem lett.
és a kurva anyámat!
olyan szinten van elegem, hogy hetek, hónapok óta még híradót sem nézek, mert nem vagyok képes nézni, mert minden idegesít, ami erről a szájbabaszott országról szól, hogy az alatt az öt másodperc alatt is ádázul szitkozódom, amíg a híradóról el tudok kapcsolni. és hogy legszívesebben rögtön a föld átellenes pontjára mennék, egyenesen az eltanin-törésövbe, mert értelemszerűen az van a legmesszebb, meg még ötezer méterrel a tenger szintje alatt is. az lehet a legjobb hely a bolygón.
(disclaimer: nem tartom önmagában fontos ténynek, de a poszt miatt, meg hogy ki tudja, kik tévednek ide véletlenül olvasni, szükségesnek tartom megjegyzni - elsősorban a különféle kisebbségek védelme érdekében -, hogy a szerző nem zsidó, nem rác, nem bunyevác, nem oláh, nem cigány, nem tót, nem rutén, nem ruszin, nem sváb. annál inkább nyék, megyer, kürtgyarmat, tarján, jenő, kér és keszi.)
17 Comments
ati on March 5th, 2008
ez most szíven ütött, és elgondolkodtatott.
tévét nézni pedig tilos. :)
PsycloneJack on March 5th, 2008
Igen. Én tudom, hogy “Nyugaton” sincs kolbászból a kerítés (vagy ha mégis, akkor kivetnek valamiféle kolbászadót), de az például elképesztőmód elgondolkoztatott, amikor pár hónapja elkísértem a varsói haveromat a helyi privátrendelőbe valamiért. Ugyanolyan huszadrangú senkiházi, mint én, de normális pénzért normális ellátást kapott. Ki érti ezt.
moshi on March 5th, 2008
ööö … ati, shadai, van valami közötök egymáshoz? már csak az utolsó mondatok miatt kérdezem. :) a notv.hu gazdájától mondjuk nem meglepő.
jack, nálam ez ilyen konkrétumok nélkül is megvan, ha minden különösebb cél nélkül mégy a környező országokba lötyögni, akkor is rájössz, hogy már nemcsak ausztriából és szlovéniából nagyon ciki ide visszajönni, de mondjuk horvátországból és szlovákiából is. és hogy emellé még az egyik paprikajancsi magyarázza a másik paprikajancsinak, hogy ki a paprikajancsi és ki az államférfi, hát az mindennek a teteje.
airween on March 5th, 2008
Ismerős érzés. Az a gond, hogy nem feltétlen az a megoldás, hogy az ember elhúz valahová. Miért nem azok mennek el, akik miatt nekem hányingerem van?
ati on March 5th, 2008
azok akik miatt hányingered van, azok jól érzik magukat itt.
és azért érzik jól magukat itt, mert hányinered van tőlük.
tallian.miklos on March 5th, 2008
Az egyik - miről blogolnék, ha minden normálisan működne körülöttem? :)
A másik - ha nem sikerül semmin sem javítanom, nyomot hagynom, változtatnom, az nekem kudarcélmény, nem mintha a közjóért munkálkodás volna a passzióm, egyszerűen rosszul érzem magam, ha valami rossz, és nem tudok javítani rajta. Sokkal rosszabb, mint szívni a fasz BKV-ellenőr miatt. Vagy bármi miatt.
Ez persze nehéz, mert sokan nem érzik, hogy baj van, és jópáran meg olyan megoldást javasolnak, ami igazából csak tovább nyomná az egész mindenséget a gödörbe.
De látok reményt, valamennyit, és amíg látok reményt, maradok. Nem azért, ismétlem, mert erkölcsi kötelességemnek érzem, hogy megmentsek másokat, hanem azért, amiért nem bírom elnézni a rosszul működő rendszereket.
Elmenni pár évre, erőt gyűjteni, aztán visszatérni? Ehhez meg nem vagyok elég mobil. Turistáskodni nem szeretek, itt meg itthon vagyok. Valakinek úgyis irtania kell a bozótot az építkezés előtt, nem? :)
moshi on March 5th, 2008
te Miklós, mikor sikerült neked úgy érezned, hogy tudtál valamit javítani mondjuk a magyar egészségügy rendszerén? elég rosszul működő rendszer, mondhatni semmit nem ítélnék megmenteni valónak belőle. be beszélhetünk az alapfokú közoktatásról is.
ha ezt megmagyarázod, a csodálód leszek. :)
al on March 6th, 2008
“amikor két közepes sportszatyorba be tudtam volna csomagolni minden vagyonomat”
Erről van szó. Szar ez, de én már nem megyek. Szerintem sokunk nem. Volt kollégám 4 éve London. Szereti és haza csak látogatóba jön. Egy hetet kint lenni igazi nyugalom volt nekem is. Nem turista, azt láttam ahogy élnek.
PsycloneJack on March 6th, 2008
Miklós, én értem ezt a “sikeres az életed, ha szebb világot hagysz magad mögött, mint amibe érkeztél”-filozófiát és tényleg, nagyon, szívből remélem, hogy működőképes, csak nem tudok hinni benne.
Magyarországot hajlamos vagyok Észak-Balkánnak látni Közép-Kelet-Európa helyett és igen: azért is rosszul érzem magam, mert egy csomó dolog rossz, én nem tudok javítani rajta, aki pedig tudna, az (látszólag(?)) valamiért nem akar.
abszinth on March 6th, 2008
van egy csomó ember, aki szarul érzi magát, és egy-két dolgon még tudna is javítani, de nem csinál semmit mégse, mert tökéletes szélmalomharc lenne minden. nem, az egészségügyet nem fogjuk tudni megváltoztatni, de vannak kisebb dolgok is, ami miatt szar itt élni, és azokon valamennyit talán lehetne javítani.
miklós, te főleg szóval próbálsz javítani, az már itt rég kevés.
tallian.miklos on March 6th, 2008
Akkor fogjak baltát?
Jack: nincs emögött semmiféle filozófia. Egyszerű kényszer, látok valami töröttet, meg kell szerelni, ennyi. De nem hiszem, hogy nagyobb szellemi törés nélkül tudnék ezen a jellemvonásomon változtatni.
moshi on March 6th, 2008
de kérek szépen életszerű példákat. hogyan próbálnál meg például javítani a neurotkus, ideges embereken, akik fellöknek az utcán, a szomszédokon, akik öt éve egy lépcsőházban laknak és egymás nevét sem tudják, a városi fittipaldikon, akik száguldoznak sűrűn lakott területeken és letolnak az útról, ha önkéntes szabálykövető magatartást próbálsz tanúsítani? hogy?
nekem a balta szimpatikus megoldásnak tűnik :)
abszinth on March 6th, 2008
nem tudom, engem például kibaszottul zavar az is, hogy egy szeméthegyen élünk, magyarország faltól-falig egy szemétdomb. nézem minden reggel a vonatról a sok mocskot, és azon gondolkodom, hogy ezt ki kéne takarítani, de hát egyedül nyilván nem tudom. valamit mégis ki lehetne találni.
amúgy meg szerintem a nyilvános megszégyenítés és a súlyos büntetés lenne a legcélravezetőbb, csak nem tudom, hogy lehetne megvalósítani :))) (már a nyilvános megszégyenítés részét.)
moshi on March 6th, 2008
bólogatok.
szerintem a halapenz.hu egy jó példa lehet, duplán, tehát olyan értelemben is, hogy az ilyet külföldön regisztrált doménen, külföldön bérelt szerveren kell csinálni, ha civil akció. de persze nem úgy a hatékony. de tényleg, leírtam már sokszor: városban hetvennel? nem áll meg a zebránál azonnal? átcsúszik a piroson? internetre a nevét, telefonszámát, címét, emelettel, ajtóval, teljesen egyetértek.
a szemét egyébként hálás téma. egy időben sokat sétáltattam kutyát, nem hinnéd, de a természetbe szemetelő emberek olyan sötétek, hogy a saját nevükre és címükre kitöltött cuccokat is kidobnak, képeslapokat, recepteket, számlaleveleket. simán fel lehetne keresni őket.
PsycloneJack on March 11th, 2008
Miklós,
arról már letettem, hogy a nekem fontos embereken kívül erőfeszítéseket tegyek másokért. Lehajolni még lehajolok, ha valaki elejt valamit, de utána csak akkor hívom el mosolyogva kávézni, ha jó a melle.
Igaz viszont, hogy emellett nem próbálom megnehezíteni a mindenki dolgát, nem dobok el szemetet az utcán és alkalomadtán előre engedek öregeket a postai sorban.
Igaz viszont, hogy néha átcsúszom a piroson. :)
Galad on March 15th, 2008
asszem izlandon van, hogy a parlament kinn van a picsában a puszta közepén (lehet, hogy legenda, de tetszik). A képviselők kimennek, aztán, ha esetleg leszakad a hó, azok kinnragadnak és nem tudnak hazamenni. Akkor aztán unalmukban vagy kinyírják egymást, vagy irányítják az országot.
Hányszor álmodoztam arról, hogy a négysarkánál megfogják a parlamentet és kitosszák az alföld közepébe és a gémeskutak, meg a csikósok között mutogatják. Ha valaki akar odamehet bohóckodni, de a köztudatba csak azt teszi be a média, aki tesz is valamit. Utópia, te édes.
A megszégyenítésről, meg annyit, hogy nem tudsz nyilvánosan megalázni valakit, aki meg van róla győződve arról, hogy alanyi joga azt tenni, amit tesz. Max feldühíted és kezdődhet az üvöltözés. Ez megy most is kinn a köztereken. Katasztrófapiknik.
Tenni? Lehet, kicsiben, csak az az emberek többségét nem elégíti ki. Lehet itten hatalmas reformokról álmodozni és egy kicsi és korlátolt közegben ász leszel. Merjél nagyot álmodni. Az már kevésbé népszerű, ha az ember felvállal egy civil dolgot és évekig sikertelenül keccsöl, az árnyékban, de nem adja fel.
Nem reklám, csak példa, hétfőn megyek tárgyalgatni arról, hogy próbaképpen hogyan lehetne beiktatni a bringázást az iskolai oktatásba. Ha minden sikerül, akár tíz év múlva eljuthatunk oda, hogy az általános iskolákban az alap tantervben benne legyen, és amikor azok az iskolások újabb tíz év mulva jogsit kapnak, már máshogy viselkednek. Nem olyan látványos, mint egy rendőrautó ablakán bekúrt féltégla és nem is annyira vagány, de huszonöt év mulva ha bejön büszke lehetek. Ilyesmiket lehet tenni, nem pártpolitizálni.

shadai on March 5th, 2008
Én a posztom megírása óta elutaztam két hétre Párizsba, már visszajöttem és jelentem, hogy ha minden mentálhigiénés problémát nem is old meg, de határozottan jót tesz szellemileg és lelkileg ennyi távollét.
Tévét nézni pedig tilos! ;]
Üdv,
shadai